2016. május 28., szombat

4.rész

Fulladoztam. A tüdőm keservesen kapkodott levegőért és hiába nyeltem megakadt. Köhögnöm kellett, és végül sikerült. Francos kávé meg a nevetés valahogy nem fér össze.
- De tényleg ilyen fejet vágott, Lo- utánozta megint nővérem, az 50 éves ráncos bőrű és hal szagú, férfi jógaoktató fejét, amikor a hajolásnál a fenekemet bámulta, beharapott szájjal és kiguvadó szemekkel - Mint mielőtt egy medve, megeszi a zsákmányát és elcsodálkozik, hogy ráhibázott.
-Ez kész- kezdtem bele megint a nevetésbe és úgy éreztem nem bírom abbahagyni, majd megálltam egy pillanatra - habár tényleg szőrös volt.
Az egész kávézó tőlünk zengett, de a kedvenc kávézónkba voltunk, itt már törzsvendégnek számítottunk, így nemhogy kiraktak minket, hanem a pincérek is mosolyogtak rajtunk.
A nővéremmel, Torival azt mondanám, hogyha lenne egy madzag ami összeköti az agyunkat akkor azt még láncfűrésszel sem lehetne szétvágni. Próbálunk mindenhéten összehozni egy napot, mikor találkozunk és valahova elmegyünk, jelen esetben most a jógát próbáltuk ki a helyi stúdióban, de másfél órát izzadni egy medvével nem volt kellemes. Nagyjából ugyanazokat a dolgokat szeretjük, de azért különbözünk számos területen. Kinézetre persze látszik, hogy tesók vagyunk, főleg, hogy Tori csak két évvel idősebb nálam. Anyunktól a természetes hullámos, szőke hajat örököltük, és Torival ellentétben én megszoktam hagyni hosszúra. A szemünk viszont különbözik, neki mandulavágású sötétkék, nekem meg kerekebb sötétbarna.
-Tényleg még nem meséltél, nekem a színészpartneredről, Danny Wright, ugye? - vette fel azt a tipikus pajkos mosolyt, amit ha fiú kerül szóba, használni szokott.
-Nincs vele semmi- sóhajtottam, de nem kellett volna, mert persze, hogy kiszúrta.
-Nem közömbös, hajajj, mondjuk nem csodálom, láttam az előző filmjét és szerintem még a lezbikusok is benedvesednek tőle.
-Jesszus, Tori- ráztam meg hitetlenül a fejem- amúgy meg barátnője, van és az a lány egy bombázó. Lefogadom ,hogy modell, olyanok együtt, mint Barbi és Ken.
-És akkor mi van? Olyan sablon az az egész, nem hiszem, hogy ez bárkinek örömet okoz. Legalábbis hosszú távon. Ne hagyd magad, anyukám, csak ha teljesen reménytelen a dolog. De úgyis lesz valami még egy hónapig forgattok, aztán meg interjúk, vörös szőnyeg. Az sok idő.
-Nem lehet semmi. Ő kizárólag a munkatársam akivel el kell játszam a jó kis csöpögős romantikát. Ha így gondolok rá, előbb-utóbb elfelejtem és minden rendben lesz - biztosítottam, mondjuk inkább magamat, mint őt.
-Ha így akarod. Sokan lennének a helyedben Lola, szerintem használd ki-kortyolt egyet a csészéjéből.
-Nem az én helyemben. Hanem a barátnője helyében-motyogtam kifelé bámulva az ablakon, ahol zsúfolt embertömeg lepte el az utcákat, ezáltal blokkolva a kilátást. Majd, hogy eltüntessem az arcáról a sajnálatot, inkább elhesegettem a témát rákérdeztem, hogy nála mi a helyzet.
-Hát van most egy kliensem, aki múltkor elkérte a számom és elhívott egy meglepetés randira, de szegény tényleg nem az esetem. Aranyos volt meg minden, de nem tudom eldönteni, hogy menjek-e -rágta a szája sarkát dilemmázva.
-Pont te vagy az, aki mindig mondja, hogy egy próbát megér minden, akkor miért hagynád ki?- húztam össze a szemöldököm.
- Nem tudom olyan nyugtalanító is volt a szeme, mintha más lenne a személyisége és más amit a külvilágnak megmutat, -gondolt vissza- de teljesen igazad van, teszek egy próbát.
- A masszásod mindenkiből kihozza a másik személyiségét, úgyhogy nem csodálom- mosolyogtam, mire ő csak megforgatta szemeit. A csávó nem tűnt furcsának, akkor még azt gondoltam.

2016. május 27., péntek

3.rész



Egész éjjel forgolódtam az ötödik jelenet miatt, ami ma várt rám. Oké, egyszer volt már ilyen pályafutásom során, de nem egy olyan emberrel aki iránt, valószínüleg érzek valamit. Danny-t a forgatás előtt nem ismertem, de hallottam róla a menedzseremtől és a búlvárlapokból. Furán hathat, hogy követem a pletykákat, attól függetlenül, hogy gyűlölöm az újságírokat. Egy huzamos ideig azt írták, hogy azt mondtam egy interjúban, ha lenne gyerekem Rogernak nevezném el. Ez azért vicces, mert először is abban az időben egyetlen interjún voltam, ahol ráadásul a környezetvédelemről beszéltünk, másodszor, ha belegondolok és kimondom, hogy Roger egyszerűen nevetnem kell. Pedig ez nem lenne túl jó szegény gyereknek, hogy akárhányszor megszólítanám kiröhögném, persze nem szándékosan.
Fontos ennél a jelenetnél főleg, hogy elfogadjuk a másikat, és ne legyünk zavarban a másik félmeztelen testétől. Az én esetemben elképzelhetetlennek tűnt, hogy ezt rendesen szívroham meg hasonlók nélkül túléljem, de megpróbáltam nyugodt maradni. Tervemet megvalósíthatónak gondoltam, egészen addig még Danny pólóját le kellett húzzam, szinte tépjem róla. Az agyamban már átkonvertáltam a csókunkat normálissá, de hogy kidolgozott hasát, mellkasát fogjam, na az már nem volt egyszerű. A szerepe szerint Danny-nek rutinosnak kellett volna lennie ebben, ehhez képest amikor hozzám ért olyan gyengéden szerette volna csinálni, hogy eltelt 5 perc még levette rólam a pólót.
- Most mit is forgatok? Szűzpornót, vagy mi? Szedjétek már össze magatokat! - ordibálta Tod, halántékát dörzsölgetve, miközben odajött hozzánk - Mit is akarunk mi? Jó filmet vagy még jobbat? - hajolt bele a magánszféránkba, így láttam mély ráncait és éreztem mentolos lehelletét. Szerencse, hogy Tod az igényesebb filmrendezőkhöz tartozik, mindig frissen vasalt inget visel, az arcát nem hagyja borostásodni, és 40 éves kora ellenére úgy viselkedik mint egy 20 éves, de azért mégsem, mert igenis tapasztalt. Dolgoztam már tőle teljesen eltérő rendezővel, aki megtestesítette a gusztustalan embert. Ő volt az aki után még az igénytelen emberek is eltorzult fejjel néztek.
- Jobbat -adta meg az egyszerű választ Danny, miközben a földet bámulta én meg bólogattam.
- Nagyszerű, akkor hajrá- tapsolt kettőt, hogy még lelkesítőbbnek hasson és visszasétált a helyére.
- Benne vagy, Lola? Valószínüleg durva leszek- suttogott féloldalas mosollyal Danny.
- Azt hiszem, én vagyok a motoros Kim szóval készülj fel- kacsintottam.
- Akkor 5. jelenet még egyszer! 3-2-1....
Nem is hallottuk az egyet már egymásnak estünk. Letépte rólam a fekete ingemet, majd elindulva a mellkasomtól végigpuszilta, a nyakamat. Szabad teret hagytam neki, így oldalra billentettem fejemet, hogy jobban hozzáférjen, miközben a hajába túrtam. Jól eső hangot hallattunk mindketten, majd ledöntött az ágyra és kicipzározta a farmerem. Ugyanezt csináltam én is a kezemet lecsúsztatva az ágyékához. Láttam, ahogy lesüti a csillogó barna szemét, mert rájöttem, hogy amit éreztem a kezemmel az tényleg az. Szerencsére rajtunk volt, a takaró addigra, így úgy tudtam tenni, hogy megtörtént, egy nyögés kiséretében, miközben teljesen rám feküdt. Elégedettséget tükrözve döltünk le egymás mellé, ezzel befejezve a jelenetet. Ahogy a kamerák leálltak, gyorsan kaptunk a cuccainkért és felnézve láttuk ahogy mindenki le van döbbenve. Végül Tod elkezdett tapsolni, és a többiek is csatlakoztak hozzá.
- Lenyűgöző. Ebben annyi szenvedély volt, hogy megnyerjük az Oscart! - vigyorgott, kitárult karokkal. Mi még annyira zavarban voltunk, hogy a másikra se tudtunk nézni. Majd Danny megszólalt:
-Van egy kis elintézni valóm- nézett az ajtó irányába, követtem a tekintetét, ahol az a lány állt aki a legkevésbé volt szimpatikus nekem, a barátnője. Szőke tincsei elegáns kontyba voltak fogva, erősen sminkelt zöld szemeit váltogatta kettőnk között idegesen, majd határozottan megfordult és kiment minishortjában.

-A rohadt életbe! - futott utána, vissza se nézve. Az agyam erre fekete ködbe borult, tüdőmből meg mintha kiszívták volna az összes levegőt. Ez is csak egy jelenet volt.

2.rész



Ledobtam kulcsomat az előszobai asztal közepére, majd beindultam a nappalimba és megadóan elterültem a bőrkanapén.  Miközben azon gondolkoztam hogyan fogom kiszellőztetni ezt a csodás illatot és fejben vállon veregettem magam, hogy milyen jó döntés volt padlószőnyeget rakni az előszobába, megérkezett az egész okozója. Szürke cirmos hosszú szőrének, ami mivel még csak pár hónapos volt nagy szőrgombócnak hatott, és tágra nyílt kiváncsi zöld szemeinek köszönhetően persze, hogy nem tudtam rá haragudni.
-Köszönöm, hogy feldobtad a napomat, Fluffy. Örök hálám- felvettem a karomba, amit nagy dorombolással díjjazott.
Már este nyolc volt ugyan, de egy jó pizzát soha nem hagynék ki semmiért, úgyhogy rendeltem. Még megjött a pizza lefürödtem, majd csináltam magamnak egy kis forrócsokit, amivel a kezemben rohantam ajtót nyitni, de mivel Fluffy is jött, hirtelen kellett megálljak, így a pizzafutár lábára löttyent a barna trutyi.
-Rohadt életbe Fluffy! Bocsánat nem akartam, öhm...- folytattam, de felnéztem és elkezdtem nevetni, amit nem bírtam abbahagyni, mert persze, hogy egy ultrahelyes srác állt a küszöbömön.
-Ide kellett pizzát hozzak ugye?-nézett körbe, miközben szája sarka felfelé görbült, amivel kihangsúlyozta piercing-jét.
-Persze- nyeltem egy nagyot miután abbahagytam a nevetést a helyzet abszurditásán, és végül megtudtam szólalni- tényleg ne haragudj. Nem szoktam ilyen lenni, csak hosszú napom volt és semmi nem úgy sül el ahogy szeretném, mondjuk nem tudom miért panaszkodom neked, akit most látok először, és utoljára valószínüleg, mert ide már ezek után soha nem fog jönni. Mert mit keresne itt egy ilyen jó pasi melegítős lány panaszkodását hallgatva, ha nem azért hogy fizetést kapjon, legyen miből fizetnie a szupermodell barátnője fölösleges dolgait és aztán gyúrhasson, hogy "már igy is baromi jól nézek ki de még mindig lehet fokozni" állapotba hozza magát- hadartam lelombozottan.
Egy ideig elgondolkozva nézett, majd elnevette magát.
- Aranyos vagy. Szeretem a csokit. Neked meg csokis a szád - suttogott egyre közelebb hajolva, majd hevesen, de kellemesen megcsókolt, de rájött hogy ez a helyzet milyen fura, úgyhogy oldalra nézett zavartan-Te ne haragudj, de mostmár legalább mindketten kínosan érezzük magunkat.
-Menj már- bokszoltam bele a kezébe, amit viccnek szántam, de egy pici híján múlott, hogy ki ne repüljön a kezéből a pizza.
- Biztos, hogy ezt odaadjam?- hitetlenkedett vigyorogva.
- Lehet nem kellene- vontam meg a vállam,majd átvettem a pizzát remegő kézzel. - Köszönöm, hogy enyhítetted a fejemben kavargó negatívitást, azzal hogy még jobban felkavartad, de nem kéne már menj?- húztam össze a szemöldököm mosolyogva.
- Basszus, de igazad van- csapott a homlokára. - Elárulod a neved? Én Aaron vagyok.
- Lola. Remélem még találkozunk.
- Én is- még egyszer a szemembe nézett, majd lerohant a lépcsőn.

Az ajtót becsuktam, letettem a pultra a pizzát, ami egészen biztosan már kihűlt. Leroskadtam a székre és két dologra jöttem rá: ilyen fura találkozásom bárkivel nem volt még soha; a macskaszar szag pedig nagy valószínűséggel örökre bennt marad.

1.rész





Majdnem elájultam a látványtól, ami szemeim előtt káprázott. Napsütésben villództak a szomszédos épületek terebélyes ablakai. Egy hatalmas, cserepes növényekkel feldobott teraszon voltunk. Minden olyannyira passzolt egymáshoz ebben a környezetben. A színvilág, az illatok, amit az asztalon heverő nagy, titokzatos tálak árasztottak. És mi volt a legjobb? Az előttem ülő személy, akinek aranyos mosolyától, már túl sok volt az összhatás.
-Mit szólsz? - kérdezte, majd idegesen a hajába túrt.
-Borzalmas. Jól tudod, hogy mennyire utálom a kinti evést, magas helyeket és... Téged. - húztam el a számat.
-Azt hittem a legjobban a pralinét utálod, ezért hoztam abból is, meg epret, hogy legyen mit mártogass, ebbe a gusztustalanságba.
-Hoztál hozzá tejszínhabot? Anélkül el is felejthetsz - fontam össze magam előtt karjaimat, miközben a napfény hatására világosnak ható barna szemeit fürkésztem.
-Azt hiszem, az otthon maradt-csapott a homlokára.
-Azt hiszem, inkább én is otthon maradok legközelebb- álltam fel nagy lendülettel, amivel a székemet is sikerült felborítani.
-Kim, várj egy kicsit- pattant fel ő is, majd hátulról átkarolt nagy, erős karjaival.- Azt hiszem jóvá tudom tenni.
-Tényleg? - fordultam szembe vele és ezzel a lendülettel egymásra találtak ajkaink is. Még közelebb húzott magához és már érződött, hogy egyikünk se tud beérni ezzel a pillanattal. Olyan tökéletes lett volna, ha közbe nem szól a hang, ami eszembe juttatta, mennyire hamis az egész. Az egész egy szerep. Kim nem én vagyok, aki egy New Jersey-ben élő, igazi badass, laza csaj. Nem, Charles sem létezik. Őt is Danny játssza meg. A lélegzetelállító környezet csak vetített.
-Nagyon szép munka emberek! Kamerákat kikapcsolni! Mára ennyi, holnap folytatjuk az 5- ös jelenettel, ami a szex-jeleneet- húzta meg a mondat végét egy kacsintással Tod, és ezzel ránk nézett.
-Szuper- dörzsöltem meg az arcom, miközben éreztem, hogy még bizsereg a szám az előző jelenettől.
-Figyelj megoldjuk, úgy mint eddig Lola. Én tudom, hogy jó páros vagyunk - sandított rám bíztatóan Danny, majd megsimította a vállam és egy pillanatra úgy tűnt bizonytalan lett. - Hát akkor holnap találkozunk- sietett el tarkóját dörzsölve, én meg ott maradtam teljesen kikészülve, megjátszva, hogy teljesen rendben van minden, elvégre filmszínész vagyok, ez a dolgom. Habár itt minden valótlan, az érzéseim nem. Azok teljesen valóságosak.