2016. május 28., szombat

4.rész

Fulladoztam. A tüdőm keservesen kapkodott levegőért és hiába nyeltem megakadt. Köhögnöm kellett, és végül sikerült. Francos kávé meg a nevetés valahogy nem fér össze.
- De tényleg ilyen fejet vágott, Lo- utánozta megint nővérem, az 50 éves ráncos bőrű és hal szagú, férfi jógaoktató fejét, amikor a hajolásnál a fenekemet bámulta, beharapott szájjal és kiguvadó szemekkel - Mint mielőtt egy medve, megeszi a zsákmányát és elcsodálkozik, hogy ráhibázott.
-Ez kész- kezdtem bele megint a nevetésbe és úgy éreztem nem bírom abbahagyni, majd megálltam egy pillanatra - habár tényleg szőrös volt.
Az egész kávézó tőlünk zengett, de a kedvenc kávézónkba voltunk, itt már törzsvendégnek számítottunk, így nemhogy kiraktak minket, hanem a pincérek is mosolyogtak rajtunk.
A nővéremmel, Torival azt mondanám, hogyha lenne egy madzag ami összeköti az agyunkat akkor azt még láncfűrésszel sem lehetne szétvágni. Próbálunk mindenhéten összehozni egy napot, mikor találkozunk és valahova elmegyünk, jelen esetben most a jógát próbáltuk ki a helyi stúdióban, de másfél órát izzadni egy medvével nem volt kellemes. Nagyjából ugyanazokat a dolgokat szeretjük, de azért különbözünk számos területen. Kinézetre persze látszik, hogy tesók vagyunk, főleg, hogy Tori csak két évvel idősebb nálam. Anyunktól a természetes hullámos, szőke hajat örököltük, és Torival ellentétben én megszoktam hagyni hosszúra. A szemünk viszont különbözik, neki mandulavágású sötétkék, nekem meg kerekebb sötétbarna.
-Tényleg még nem meséltél, nekem a színészpartneredről, Danny Wright, ugye? - vette fel azt a tipikus pajkos mosolyt, amit ha fiú kerül szóba, használni szokott.
-Nincs vele semmi- sóhajtottam, de nem kellett volna, mert persze, hogy kiszúrta.
-Nem közömbös, hajajj, mondjuk nem csodálom, láttam az előző filmjét és szerintem még a lezbikusok is benedvesednek tőle.
-Jesszus, Tori- ráztam meg hitetlenül a fejem- amúgy meg barátnője, van és az a lány egy bombázó. Lefogadom ,hogy modell, olyanok együtt, mint Barbi és Ken.
-És akkor mi van? Olyan sablon az az egész, nem hiszem, hogy ez bárkinek örömet okoz. Legalábbis hosszú távon. Ne hagyd magad, anyukám, csak ha teljesen reménytelen a dolog. De úgyis lesz valami még egy hónapig forgattok, aztán meg interjúk, vörös szőnyeg. Az sok idő.
-Nem lehet semmi. Ő kizárólag a munkatársam akivel el kell játszam a jó kis csöpögős romantikát. Ha így gondolok rá, előbb-utóbb elfelejtem és minden rendben lesz - biztosítottam, mondjuk inkább magamat, mint őt.
-Ha így akarod. Sokan lennének a helyedben Lola, szerintem használd ki-kortyolt egyet a csészéjéből.
-Nem az én helyemben. Hanem a barátnője helyében-motyogtam kifelé bámulva az ablakon, ahol zsúfolt embertömeg lepte el az utcákat, ezáltal blokkolva a kilátást. Majd, hogy eltüntessem az arcáról a sajnálatot, inkább elhesegettem a témát rákérdeztem, hogy nála mi a helyzet.
-Hát van most egy kliensem, aki múltkor elkérte a számom és elhívott egy meglepetés randira, de szegény tényleg nem az esetem. Aranyos volt meg minden, de nem tudom eldönteni, hogy menjek-e -rágta a szája sarkát dilemmázva.
-Pont te vagy az, aki mindig mondja, hogy egy próbát megér minden, akkor miért hagynád ki?- húztam össze a szemöldököm.
- Nem tudom olyan nyugtalanító is volt a szeme, mintha más lenne a személyisége és más amit a külvilágnak megmutat, -gondolt vissza- de teljesen igazad van, teszek egy próbát.
- A masszásod mindenkiből kihozza a másik személyiségét, úgyhogy nem csodálom- mosolyogtam, mire ő csak megforgatta szemeit. A csávó nem tűnt furcsának, akkor még azt gondoltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése